Mitől döglik a légy?

Hihetetlen mekkora lelki békével tudja eltölteni az embert néha a bentről kifele törekvő szemétnek és szarnak az agressiv ráhányása a környezetére. Nem. Nem is. Ez egy kis gonosz vágy inkább. Az elégtételt már akkor is elérheti az ember ha egyszerűen elmúlik szorulása és kijön aminek jönnie kell. Vagy az amikor ráeszmél. Valamire. Hogy mire az mindegy. A ráeszmélés egy eredmény, tehát ha az ok nem is szünik meg, vagy az okozat nem oldódik, akkor is egy kis sikerélménynek számit, az, hogy eljutott a vajúdáson keresztül egy pontra. Ami ha nem is a cél, de legalább egy olyan pont ami előrébb van mint a kiindulási pont. Skandallum. Ilyenkor jönnek a meglepetések, meglepődések, kérdőrevonások, aggodalmak. Az ember csak addig nem aggódik amig a budi a szartól el nem dugul és el nem kezd visszafele jönni. Amig megy lefele addig semmi baj. Előrelátóak lennénk ha minden szarásnál aggódnánk cseppet, hogy mi lesz ha nem megy le szépen, ahogy azt elvárnánk, hanem visszajön? De hát ki a fasz gondol szarás közben a szarra? Ilyenkor az ember filozófián gondolkodik, szines napilapokat lapozgat, kávézik vagy cigizik, van aki a bevásárlólistáját alakitgatja fejben vagy egyenesen irásban, mindenki másképp tölti a nemes pillanatokat, csak nem oda koncentrál. Ez közös. Mindenki csak próbál elvonatkoztatni, még a teljesen figyelmen kivül nem hagyható aromák ellenére is, ami ugye kevésbbé enged teljesen elmerülni más dimenziók bugyraiba. Meg egy egy pottyanás hangja visszarángat ugye a valóságba. Úristen, hol vagyok? Na de térjünk vissza arra a pontra amikor elkap az inger. Mert ugye mindenkit elkap egyszer. Na ilyenkor vagy azt kéne csinálni, hogy mindenki elfojtja szépen és akkor nem jön ki semmi nem kivánatos. Semmi olyan amivel embertársai ellen tehet. Vagy pedig gyorsan elvégzi, amilyen gyorsan csak lehet és utána jóóóóól lehúzza, akár kétszer is, hogy biztos legyen, hogy nem látja újra. Merthogy ha nem húzzuk le és felejtjük el rögtön amint kijött a szükséges rossz, mert tetszik/nem tetszik - ha akarjuk, ha nem -, mindenkiben termelődik és olykor kikivánkozik, csak a jobbérzésűek azok nem kenik szét a falon, hogy ettől más rosszul legyen, nos akkor beláthatatlan következményei lehetnek. A leg helyénvalóbb az, ha az ember szépen fogja s eltemeti, mint önmagának egy kis halott változatát, melyet nem érdemes gyászolni, mert amúgy is hasztalan és rossz volt. Azért dobta ki a szervezet - elméletileg önmegtisztulás végett. Na de a lényeg, hogy néha olyan kellemes kiengedni. Elengedni. Aztán felállni s továbbmenni. Az ember kilókkal érezheti könyebbnek magát és tisztábbnak, egészségesebbnek, s mindemellett öröm néha ráeszmélni, hogy nem egyedül mi vagyunk rosszul a falrakent szartól, hanem másnak az orrát is zavarja. S más is normálisnak tartja lehúzni a budit. Ha bajos is ugyan az ilyen izlésegyezések fellelése, azért mégsem teljesen lehetetlen és ez vigasztaló. Sőt. Néha az is kibaszott boldoggá tud tenni ha lemész egy szintre. Ha szándékosan visszafejlődsz cseppet, mintegy próba végett, hogy ne saját szemszögedből szemléld a világot. Teljesen más, újszerű. Nagyon szórakoztató tud lenni. Egyenesen fergeteges néha. Ha teljesen át tudod magad adni a helyzetnek és bele tudod élni magad a szerepedbe. Nem könnyű, de némi erőfeszitést megér. Hmmm. Mostmár igy azt is átlátom (de nem értem), hogy mitől döglik a légy! Az ő lelki világa sem lehet egy egyszerű eset. Hát mára egyelőre ennyi. Én levontam a tanúlságot. Tegyétek ezt ti is gyerekek!