Semmi se jó

Semmi.
Soha semmi.
Csinálod de minek?
Kinek?
Szart sem ér.
Minek az energia?
Vegetálhatnánk is.
Értékek, melyek le vannak szarva.
A jót rosszra javítani.
Ehez is kell tehetség.
Biztos érteme is van..
Csak nem értem én.
Ez van.
Így fogok meghalni.
Jóéjt.

Centrum nélküli eufórikus tér

Zugzwang - az a helyzet, amelyben bármilyen döntés vagy mozdulat problémát vált ki

Szemelyisegtolvaj.
Az átvészelés stratégiái.

Mitől döglik a légy?

Hihetetlen mekkora lelki békével tudja eltölteni az embert néha a bentről kifele törekvő szemétnek és szarnak az agressiv ráhányása a környezetére. Nem. Nem is. Ez egy kis gonosz vágy inkább. Az elégtételt már akkor is elérheti az ember ha egyszerűen elmúlik szorulása és kijön aminek jönnie kell. Vagy az amikor ráeszmél. Valamire. Hogy mire az mindegy. A ráeszmélés egy eredmény, tehát ha az ok nem is szünik meg, vagy az okozat nem oldódik, akkor is egy kis sikerélménynek számit, az, hogy eljutott a vajúdáson keresztül egy pontra. Ami ha nem is a cél, de legalább egy olyan pont ami előrébb van mint a kiindulási pont. Skandallum. Ilyenkor jönnek a meglepetések, meglepődések, kérdőrevonások, aggodalmak. Az ember csak addig nem aggódik amig a budi a szartól el nem dugul és el nem kezd visszafele jönni. Amig megy lefele addig semmi baj. Előrelátóak lennénk ha minden szarásnál aggódnánk cseppet, hogy mi lesz ha nem megy le szépen, ahogy azt elvárnánk, hanem visszajön? De hát ki a fasz gondol szarás közben a szarra? Ilyenkor az ember filozófián gondolkodik, szines napilapokat lapozgat, kávézik vagy cigizik, van aki a bevásárlólistáját alakitgatja fejben vagy egyenesen irásban, mindenki másképp tölti a nemes pillanatokat, csak nem oda koncentrál. Ez közös. Mindenki csak próbál elvonatkoztatni, még a teljesen figyelmen kivül nem hagyható aromák ellenére is, ami ugye kevésbbé enged teljesen elmerülni más dimenziók bugyraiba. Meg egy egy pottyanás hangja visszarángat ugye a valóságba. Úristen, hol vagyok? Na de térjünk vissza arra a pontra amikor elkap az inger. Mert ugye mindenkit elkap egyszer. Na ilyenkor vagy azt kéne csinálni, hogy mindenki elfojtja szépen és akkor nem jön ki semmi nem kivánatos. Semmi olyan amivel embertársai ellen tehet. Vagy pedig gyorsan elvégzi, amilyen gyorsan csak lehet és utána jóóóóól lehúzza, akár kétszer is, hogy biztos legyen, hogy nem látja újra. Merthogy ha nem húzzuk le és felejtjük el rögtön amint kijött a szükséges rossz, mert tetszik/nem tetszik - ha akarjuk, ha nem -, mindenkiben termelődik és olykor kikivánkozik, csak a jobbérzésűek azok nem kenik szét a falon, hogy ettől más rosszul legyen, nos akkor beláthatatlan következményei lehetnek. A leg helyénvalóbb az, ha az ember szépen fogja s eltemeti, mint önmagának egy kis halott változatát, melyet nem érdemes gyászolni, mert amúgy is hasztalan és rossz volt. Azért dobta ki a szervezet - elméletileg önmegtisztulás végett. Na de a lényeg, hogy néha olyan kellemes kiengedni. Elengedni. Aztán felállni s továbbmenni. Az ember kilókkal érezheti könyebbnek magát és tisztábbnak, egészségesebbnek, s mindemellett öröm néha ráeszmélni, hogy nem egyedül mi vagyunk rosszul a falrakent szartól, hanem másnak az orrát is zavarja. S más is normálisnak tartja lehúzni a budit. Ha bajos is ugyan az ilyen izlésegyezések fellelése, azért mégsem teljesen lehetetlen és ez vigasztaló. Sőt. Néha az is kibaszott boldoggá tud tenni ha lemész egy szintre. Ha szándékosan visszafejlődsz cseppet, mintegy próba végett, hogy ne saját szemszögedből szemléld a világot. Teljesen más, újszerű. Nagyon szórakoztató tud lenni. Egyenesen fergeteges néha. Ha teljesen át tudod magad adni a helyzetnek és bele tudod élni magad a szerepedbe. Nem könnyű, de némi erőfeszitést megér. Hmmm. Mostmár igy azt is átlátom (de nem értem), hogy mitől döglik a légy! Az ő lelki világa sem lehet egy egyszerű eset. Hát mára egyelőre ennyi. Én levontam a tanúlságot. Tegyétek ezt ti is gyerekek!

Experiment nr.1

Soha nem csináltam még ilyet. Lehet többé nem is fogok. De most ennek van itt az ideje. Ennek kell történnie. Ha jól sikerül és túlélem, talán megismételem. Ha nem, akkor mindegy. Ha meg csak simán túlélem, akkor azt is el akarom felejteni, hogy egyáltalán ilyesmire vetemedtem. De egyszer élünk. Egy élménynek ez is jó lesz. Önnön testőreimet lefektetve - a józan ész és az itélőképesség védelme alól kibújva -, egyik barátnőm példájára megpróbálom megsétáltatni a tudatalattimat az idegszálakat kócoló glaciális szeptember végi éjszakában. Gumikesztyűt, gumicsizmát fel! - irány a csillogás!
A kacér szűz és a szende kúrva találkoznak. A szűz kacér marad. A szende meg kúrva. Bigott lelkiismerete miatt newton bölcső módjára hajbókol szkeptikusan a szemérem, nemtudván lehántani magáról skizofrén helyzetét: baszunk vagy nem baszunk? Álministráns képében, teljesen meztelenül az alba alatt, szexuális segédeszközként szoritja maga köré cingulumját a kúrva, szent litániáját fülsiketitő nyögésekkel, nyöszörgésekkel lihegve ki torkán, melyen nem a szenteltviz folyik leg gyakrabban lefele. Saját magától megrészegedve, abnormális extázisban összefüggéstelen faszságokat foglal fohászába, s gyónás közben leszopja a metál reverendájában feszittő, grammy dijra jelölt félig hires papot. Fekete humor. A feloldozás aktus után megadva. Mert hát kikötözve hagyni a gyónót nem szabad. Mámoros pillanat. Belép a szűz. Kicsit gyatra szerencsétlen. Még sohasem szopott. Az abszurd művészet templomába lépve megerőszakolva érzi magát a nyelvjárások által - piedesztálon történő cunnilingus. A porond mellett első sorban nyakkendőjét igazitja az izléstelen minőségellenőrző, melynek időmilliomos fia orrát túrkálva mosolyog az ingyen pornó láttán. Hiába - ilyen misét nem minden nap lát az ember. Kilókkal küszködő felesége még mindig a szomszéd kutyájával töltött heves késő éjszakai közösülésre gondol, melyet elutazott férje hiányában a minap engedett meg kiéhezett tulipánjának. Fejében közben Hokuszai polipja súrolta nedvesre csápjaival a kiszáradt energiakört. Ezek se fognak már innen felfelé ivelni, mint a japán ongyilkosságindex.
Kis faszú aranyhal próbál horogra akadni , de halmozottan hátrányos helyzetében, nem sok csalira talál. Nem igaz, hogy nincs ennél jobb. A sértődött gumiabroncs beindulni sem akar, tudván, hogy mindig kérdés marad "hogyan tovább?". Ezt az egészet egyedül, otthon senki ne próbálja. Fekete pillangó szállt a jobb herémre. Megcsapom. Elvétem. A pillangó él, a herém sajog. Ami azt illeti nem megy valami zseniálisan ez az okádás. Talán mert még nem jutottam el az agressziv mimóza és a hisztis kaktusz történetéig. Helyette azt hiszem inkább könyékig a szarban túrok, keresem a kúpot ami a hasmenéssel együtt kitaszajtódott belőlem, s melyet ha nem lelek meg, hogy visszadugjam (Pandóra szelencéje), akkor megállás nélkül fog ömleni a szar. Nyehehe. De amúgy meg, la o adică nem ez volt a cél? A krixkrax? A kipp kopp, ki kopog? - Kurva anyad? A szadomazó személyifelvonó épp gruppenezik és áramszünet hiányában, most csupán mazochista kélyencként öleli körül a frájer utasokat, akik mit sem sejtve a szadista fenyegetettségről, békésen nézegetik magukat a luxuskabin óriástükrében, ellenőrizve hibátlan áutfitjüket a vendégsébementés küszöbátlépése előtti utolsó pár nem megjátszott másodpercében. Mindeközben barátságos körülmények között krumplitpucolok a konyhán anyámmal, ahol a krumplik gravitációt meghazuttoló módon röpködnek ide oda, én meg a hullámokban pofámnak csapódó meleglevegő elől menekülve fejemet kidugom az ablakon, amelyiken keresztül majdnem magával szippant a semmibe a huzat. Rémálom. A soha többet el nem érhető orgazmus hiánya. Marad az onanizálás. Úgyis mindenki ezt csinálja. Egyesek fészbukon, egyesek kevésbbé nyilvánosan. Az emberek ujjazzák magukat és verik azt amijük van, közben scrollozva, lájkolva egymás fétiseit és sheringelve önmagukat, aljzószer gyanánt, vagy azt amitől elmentek, igy segitvén hozzá másokat is a gyorsabb vagy egyenesen az instant elmenéshez. Minél több a lájk annál nagyobb az élvezetfaktor. Egyes kéjeszközök vitákat szitanak, van akinek nem áll fel tőle, van aki egyenesen megtermékenyül egyik másik pószttól. Hiába, szekszuális szokásaink még mindig sötétek, s a tehnika meg cyber lét ellenére a nyitottság még mindig fényévekre lebeg tőlünk valahol a naprendszerben. Tulajdoképpen. A szórakoztatóipari konzulens nyomasztó szájrángása meddőséget okoz. Néhol már nem csak a termékenység kerül veszélybe, de a frigiditás gondolata is megfogan, majd 9 hónap után meg is születik az agyban, mintegy egésségesen kihordva a vizöntő havában beágyazott gondolatot. Hiába - a legránctalanitóbb krém a bőrnek a tudat tisztasága, az információhalmaz propagálásának megakadályozása, a vörös bölcsesség szeretetének megszünése. Karikás szemű önbizalmam epret és diót vásárolt a piacon. Egy kilót kért. Kettő lett belőle. Kifizette. Visszajáró egy gyufa. Mellyel ha teljesen elfogyik, meggyújthatja csontvázát, hogy az emléke is füstbe szálljon. A lemerült mobiltelefon sötét képernyője pimaszul vigyorog vissza képembe, mikor a sötétben tapogatózva megnézném hány óra s magamra csörögni sem tudok mert nem lelem a készüléket s igy GPS hiányában nem tudom beazonositani hol vagyok. Nem azért merültem le, hogy ne tudjanak elérni. A nő agyában lezajló több kötetes kiadvány minden egyes oldala massziv szöveg. Képek nincsenek. Állandó link gyanánt homlokomra tetoválom a legjobb böngésznivalókat, hogy onnan mindenki tudja miért kell egyszer legalább mindannyiónknak kicsit meghalnunk. A felismerés félelmetes: error. A rendszer megsemmisiti önmagát. Csak pár másodperc marad hátra az ökörnyállal dekorált giccses őszi  hangulatfelvételből. Utána kazettacsere. Csak tudnám, hogy miért jó a #$%}^}^{:%^|$|:>_(}|% ? O.B.-t kéne tömjön az ember a szájába minden olyan verbális megnyilvánulás előtt, amely olyan pillanatnyi elmezavar révén jön létre, amikor a meg nem termékenyitett produktiv gyümölcsöző gondolat hiányában, elvetél és a száján át távozik belőle a már terméketlen, fail mondanivaló, melyet orálisan rámenstruál a környezetére, mintegy ellehetetlenitve mások számára a mentális túlélést. Ennek elkerülése végett mindenkinél tömérdek mennyiségű szájbetét kéne legyen, amit mikor érzi, hogy elkezd cseperegni belőle kifele a hülyeség, gyorsan lemélytorkoz, a kis méretű segédeszköz magába szivja a facepalm jellegű információt, s amikor elmúlik a krizis maddzaggal kihúzza, mint egy usb-t, ahogy annak a rendje s módja meg van irva. Sóherebbeknek a márkás O.B. hijján kritikus pillanatokban a szájbetét helyettesithető egy néger fasszal. Habcsók (shopstop). A keleti filozófiában - lófasz. Ebbe ne menjünk bele. http://www.youtube.com/watch?v=bMCXx5k01Tg
Parapparapparammmparaaamm :) Azt hiszem, hogy egyszer.....talán befejezem ezt a pósztot is. De most meghagyom a kisérletet befejezetlennek, és a végeredményt a további fejelmények magasságában fogom napvilágra hozni, vagy elsüllyeszteni a tiltott találmányok tárlata cimű pincehelyiségben. Addigis kellemes emésztést. És bombázzatok még még még ingerekkel, kezdem élvezni végre és reményt látok a kozmikus orgazmus elérésére!

Benyomások

Hmm hmm. mit is fogok én irni ide? Ami még nem hangzott el, s ami még nem unalmas? Vagy jobb ha nem is probalkozom :)) Mert mindenhol ugyanaz van - szinte -, mindenhonnan ugyanaz folyik. Az ember annyira egy kollektiv repetitiv lény. Nem egyszer esett meg, hogy szinte vadidegen emberrel ugyanarra gondoltunk. Csak valamelyik hamarabb mondja ki mint a másik és akkor az egyiknek fáj, hogy nem volt gyorsabb s végülis csak szerencse kérdése, hisz az ötlet az ő fejében is megvolt. Kétszer jártam igy nem sima gondolattal, hanem konkrét kész munkával. Ami egy az egyben. Érdekes volt. Ráeszmélni, hogy még a gondolatunk sem egyedi. Csupán a testünk az, ami a miénk és nem létezik még egy azonos. Csupán nagyon hasonló. De az is hajszálvékony kis egyediség, hisz kinézetre olykor megtévesztésig hasonlit két test is. Pláne ha ikrek. De a testbenlélek kombó az talán már csak egyedi. Lehet mászkál még sok teréz a nagyvilágban, valahol, boldogan vagy boldogtalanul, de azok nem ezek a terézek. Valami biztos különbözik. Remélem...Bár megnézném, megismerném a többi terézt, lássam, hogy megy nekik. Valyon milyenek? Érdekes lehet látni egy alternativ énedet, egy másik tér-idő koordinátában mozogva, ugyanazzal az arccal és mozdulatokkal, ugyanazokkal a hanglejtésekkel, de más ruhában, más társaságban, más úton. Kiváncsi vagyok az alternativ önmagamra. Amúgy meg nemtom, hogy jött ez. Eredetileg semmi köze nincs annak amit irok ahoz amit akartam. De azt sem tudom mit akartam, hogy őszinte legyek.
Csak az motoszkál bennem, hogy mi történik? Kicsit mint egy néző szemlélem az eseményeket. Kicsit csak úgy nézek ki a fejemből. S közben nyilván alakitok mindent, akaratomon kivül. Azzal is alakit az ember ha nem csinál semmit. Azzal is ha létezik már valami alakult. Épp vacilálok, hogy nézzek meg egy filmet amolyan nyugtatólag, vagy füvezzek be hátha kibaszott jó lesz? Vagy tornázzak egy olyan fergetegeset mint a faszom, mert az boldogsághormonokat szabadit fel? Vagy igyam le magam mert az jól bevarázsol? De inni este úgyis fogok. Mán biztossh. Meg azon is filózok, hogy miért filózok? És, hogy nem e kéne aludnom egyet talán? Meg mennék szaunába. Szóval van baj elég. Legyen megint agybutittó zene. Milyen divatos lett mostanában az affektálás, meg a hiszti, meg a különböző nyelvjárások, tájszólások csipetnyi fűszerként való használata. Meg azt is élvezem, ahogy egyes szófordulatok egyik embertől a másikhoz vándorolnak, tök véletlenül persze, s hirtelen woaaaaaaaaaaaaaaaw. Piedesztál. Ja! Meg a a szeizmográf! Mert mindenki olyan kúrva kibaszott érzékeny..Jó lenne letolni egy gyrost. Anyám hiv. Akkor ennek a szabadidőnek is lőttek. Este borzene. Milyen jó lesz. Meghatódás. Anyukám boldog. Végre legalább ő egy kicsit az. Jó érzés. Mintha a gyermekemnek lenne sikerélménye. Olyan furcsa. Gyakran mostanában bizonyos pillanatokban olyan érzés kap el, mintha én lennék az anya s ő a gyermek. Úgy ahogy más esetekben is anyai érzések kapnak el. Amit még sosem éreztem életemben. Januárig ebben az évben. Azóta megesik. Most jobban átérzem azt amikor sirt az anya kolozsváron. Úgy megy a pénz. Mindenre. S nem nagyláb. Nem nagykanál. Csak éppen az alap. Álmodom. Álmodom. Várok. Imádkoznom kéne minden nap. Vagy csak elhinnem, és akkor sikerül is. Igazából ez a nyitja. Mindig minden összejön amint elhiszed, s tiédnek érzed és hiszel benne. Milyen jó lenne ha mindenki meztelen lenne. S mindenki szeretné a másikat, de csak úgy mint egy falka. Nem marnánk egymást fölöslegesen. Mert semmi értelme. Csak az emberek buták. És összefogás helyett szétmarják egymást. Még az is aki azt hiszi, hogy nem. Azt hiszem h ember s ember között nincs kegyelem. Két héten belül hazajön a manóm. Sajnálom érte. Tudom, hogy nem húzza ide se szive se vére. De örülök is önzőn, csak tom, hogy neki nem jó. Ezért részvéttel ünneplek. S közben reménykedem, hogy én is elhagyhatom őt hamarosan. Ha az ember úgy tudna szállni mint a gondolat..Nem kéne többet magyarigazolvánnyal vagy stoppolással baszkódjak. Az a vicces h nem tud meghatni az egész amúgy. Mármint úgy...mindegy. Ha igen igen, ha nem nem, igyis jó úgyis jó. Semmi sem tud különösebben lázba hozni. Amikor ez van akkor általában cinikus tudok lenni. Ez felviszi a humoromat. Lehet mindig közömbös kéne legyek? Sakkor jófej lennék? Csati azt mondta, hogy a humorom olyan, amihez gondolkozni kell. Jó, de nem a butáknak való. Kell hozzá bizonyos mennyiségű és mélységű kultúra, meg asszociációs képesség, meg egyebek. Hát basszák meg! Ha az ember csak a faszságokon tud meg akar röhögni meg szórakozni, s ha az amihez egy kis agykapacitás is kell az mán tré..Na de a "csoki" az mindent megold. Az mindenen segit. Bármi bajod van király lesz minden. Mint egy gombnyomás. Ennek asszem nem fogok a végére jutni. Kérek a bátyámtól egy cigit..

Egy gonosz manó tökönrúgta a szivem

X: "Megjelentél egyik álmomban mint egy fekete kismacska."

Y: "Hát akkor nehéz éjszakád lehetett..sajnálom. Nem akartalak kisérteni álmodban..

X: "Te milyen angyalnak tudnád magad elképzelni?"

Y: "Valami idióta angyalnak, amelyik béna meg szerencsétlen és nem úgy néz ki mint a többi. Valami nem komplett angyalnak. Retardangyal :))) Amelyik el van tévedve."

X: "Nemrég beszéltem egy lánnyal aki azt mondta 10 éves korában paprika akart lenni, szóval te nagyon is nyugtató leírást adtál."

Y: "Régen nagyon zűrös alak voltam.."

X: "Egy nőre hány méter ruhaszekrényt kell számolni?"

Y: "Vegyél nekem egy szekrényt!"

X: "Egyszer bele voltam esve egy lányba..Rég. Azt álmodtan én vagyok a törölközője. Aztán miután ő tussolt bejött a fürdőszobába a nyagyannya tusolni és akkor hirtelen megébredtem. Szexet rég nem álmodtam."

Y: "Este 6 és 8 között nem vagyok elérhető.."

X: "A legdurvább az, hogy pucéron fekszek az ágyon mint Mona Lisa."

Y: "Átmegyek ameddig nem adódik valami jobb."

X: "Akkor mindegy."

Y: "Kezeljük ezt az infót kellő szkepticizmussal."

X: "Kimennèl a temetőbe?"

Y: "Mostmàr benne lennèk mindkettőben."

X: "Hàt ki mondta,hogy indulj vissza azonnal?"

Y: "Hazafelé mindig kiba**** nehéz hazajutni mert ide senki se jön, innen inkább mindneki elmegy..."

X: "Születésünktől fogva gyakoroljuk kicsit mindig a meghalást. Azt hiszem az ember nem is tud róla igazán, de valójában szeret meghalni."

Y: "Ki kéne találni hogy akkor mit is akarok.."

X: "Csak sétálok a szíveken...A kurvaanyámat."

Y: "Ma olyan érzésem volt mintha szerelmes lennék nagyon. Azt fogom érezni amit a gazdák mikor simogatják és ölelik még a kutyájukat miközben viszik elaltatni."

X: "Viselkedj."

Y:  "Nyertél jó? Nyertél! Csak hagyd abba!

X: "Megbántottalak?"

Y:  "Kérlek, ne folytasd."

X:  "Akkor?"

Y:  "De te ezt amúgy élvezed?"

X:  "Én nem tudom mit csinálok."

Y:  "Vettem észre.."

X:  "Nem tudom, ez nekem magas."

Y:  "Az ilyet nem kérjük, de köszi."

X:  "Bazd. Meg."



Haiku. Köszönöm a hozzájárulást.

Ashes

Az unokatestvérem öngyilkos akar lenni. Hogy érezheti magát az az ember aki el akarja dobni magától az életet? Nem csak a rosszat, a jót is? Vagy van olyan pont, amikor már nem létezik jó? Egyáltalán? Semmise? Túl vagyok már pár depresszión életem során, de a legmélyebb mélypontomban sem gondoltam erre. Persze, mindenki eljátszik olykor a halál gondolatával. A sajátjával - értelemszerűen - de nem azzal, hogy önmagad vess véget magadnak. Mindennek. Engem az foglalkoztat, hogy az emberek fejében mi zajlana le halálhiremkor, mit gondolnának rólam, velem kapcsolatban, mit éreznének. Hiányt? Szomorúságot? Lelkifurdalást? Megbánást? Kin mi menne át és hogyan reagálnák le? Látni szeretném az arcokat. Hányan lennének a temetésemen? Ki jönne el akire nem is számitok? És ki nem jönnel el akit szeretnék? Egyáltalán fontos ez? Számit? Akkor már biztos nem. A mostani élő énemnek lehet, hogy számitana. De ebből is melyik részemnek? A lelkemnek? Az egómnak? A gondolatomnak? És egyáltalán hol vagyunk amikor alszunk? Olyankor nem létezik tudat. Alatta vagyunk. Nincs álom se, az a tudatalatti. Amikor a legmélyebben alszunk, olyankor is egy kicsit meghalunk. Hát akkor nem kéne gyászolni minden egyes éjjel, minden éjszaka, amikor lefekszünk és önszántunkból lemondunk az életről, a gondolatról, a tudatról? Önként halunk meg egy pár órára, amikor senki sem tudja, hova távozunk, csak a testünk létezik, melyről nem tudunk, melyet nem kontrolálunk, mely megszünik boldognak vagy bánatosnak lenni, csupán él még, de vegetál, mint a kómában levő ember, amelyik él ugyan de nem él. Mert hát mindenki azt mondja, hogy nem élet az. A tudattalan fekvés, a kommunikáció legkisebb formájára is képtelen levitálás, a csukott szemmel való örök tehetetlenségben való lélegzés. Ha igy vesszük az alvás is ugyanilyen. Csak rövidebb. Sose lehet tudni mennyi ideig tart, de azt tudjuk szabályszerűen, hogy véges. Igy hát nem félünk. Sőt. Várjuk, akarjuk, vágyjuk. Azt hiszem az ember nem is tud róla igazán, de ha cseppet is elkezdene gondolkodni rájönne, hogy valójában szeret meghalni. Aki szeret sokat aludni, az jobban szeret meghalni másnál. Több időre mond le a tudatos létről, a koordinálható, kontrolálható, normálnak elfogadott van-ásról, levésről, élésről. Kikapcsolja magát. Sleep mode, hibernate. A gépeken is be van állitva ez az opció. Akkor tehát születésünktől fogva gyakoroljuk kicsit mindig a meghalást, igy felkészülve az egyszer bekövetkező véglegesre? Akkor hát miért félünk tőle? Vagy miért tartjuk olyan nagy számnak? Vagy miért akkora bűn, ha valaki örökre lefekszik aludni? Vagy ha netán mást altatunk el örökre (ilyen vagy olyan módon)? Ha ez a világ rendje? Én nagyon keveset szoktam aludni. Pedig nagyon szeretek. Akkor ezek szerint én imádok meghalni de ragaszkodom az élethez? Nem. A tudathoz? Amit meg amúgy imádok elhagyni, levetkőzni, felrakni a polcra olykor? A tudat nélkül való nem meghalós létezési formák egyike a részegség és a betépett állapot. Mondjuk ezeknek különböző fokozataik vannak. Nyilván nem a kezdet a lényeg, hanem az alsó határok. A teljes önkivület előtti rövid időtartam, amikor még térben és időben létezel, és még valamit észlelsz a külvilágból, de már nem tudatosan, csak benyomás-álomszerűen. Igen. Ez a másik állapot amire törekszik mindenki. Én is. Ki ritkábban, ki gyakrabban, ki igy, ki úgy. Ez az átmenet élet és halál között, tudat és nem tudat között. Megörökitve mégis olyan szánalmas. Pedig az egyik legjobb tudatállapot. Amikor a minden természetellenes magunkra aggatott felesleges szart lehámozunk, és ott vagyunk teljesen meztelenül a saját magunknak kreált rácsokon túl, a cellán kivül, a kontrolálható, megfelelő, teljesitéskényszeres abszurd normalitáson felül, ahol csak az van ami van és semmi más nincs. És hiába kérdezi bárki is, hogy ez mi ez? Senki sem tudja. Csak van. És kész. És mindenkiben van. Ez a közös tudat? A legyűrt, legyőzött, rossznak számitó de mindenkiből olykor feltörő szabad létforma. De ki is mondta azt, hogy ez rossz? Vagy, hogy jó? Egyáltalán ki a fasz dönti el mindig az egész világ nevében, hogy mi a jó és mi a rossz? Ezt az egyet, sose fogom megérteni. A halál is miért rossz? Annak aki meghalt, annak biztos jó. A tökéletes nyugalomnál és békénél mi lehet a jobb? Amikor senki nem basztat, senki nem vár tőled semmit (azon kivül, hogy nyugodj békében), nem kell megfelelj, nem késel el sehonnan, nem bántasz meg senkit, nem érhet már csalódás, nem tudnak téged megbántani, semmi de semmi nem történhet már azon kivül, hogy fekszel. Egy dolog nem szünik meg soha a világon: a szó. Kibeszélni még halálod után is kibeszélhetnek (tök mindegy a halottakról jót vagy semmit szlogen, egyeseket egyszerüen még ez sem érdekel), csak max téged ez akkor már se nem hat meg, se nem bánt, nem oszt nem szoroz, nem érdekel. Ez a legjobb az egészben azt hiszem. S akkor miért is pánikolunk? Azt hiszem a legokosabb az aki meghal. Annak csak örülni lehet. Nem bánkódni kéne. Egyes helyeken ünneplik a halált, nem gyászolják. Igy hát én azt mondom, hogy mindenki a maga tudása szerint csinálja, úgy ahogy a legjobb neki. És ne mással törődjön. Csak azzal, hogy http://www.youtube.com/watch?v=0UTbrcyA5xo