Mitől döglik a légy?

Hihetetlen mekkora lelki békével tudja eltölteni az embert néha a bentről kifele törekvő szemétnek és szarnak az agressiv ráhányása a környezetére. Nem. Nem is. Ez egy kis gonosz vágy inkább. Az elégtételt már akkor is elérheti az ember ha egyszerűen elmúlik szorulása és kijön aminek jönnie kell. Vagy az amikor ráeszmél. Valamire. Hogy mire az mindegy. A ráeszmélés egy eredmény, tehát ha az ok nem is szünik meg, vagy az okozat nem oldódik, akkor is egy kis sikerélménynek számit, az, hogy eljutott a vajúdáson keresztül egy pontra. Ami ha nem is a cél, de legalább egy olyan pont ami előrébb van mint a kiindulási pont. Skandallum. Ilyenkor jönnek a meglepetések, meglepődések, kérdőrevonások, aggodalmak. Az ember csak addig nem aggódik amig a budi a szartól el nem dugul és el nem kezd visszafele jönni. Amig megy lefele addig semmi baj. Előrelátóak lennénk ha minden szarásnál aggódnánk cseppet, hogy mi lesz ha nem megy le szépen, ahogy azt elvárnánk, hanem visszajön? De hát ki a fasz gondol szarás közben a szarra? Ilyenkor az ember filozófián gondolkodik, szines napilapokat lapozgat, kávézik vagy cigizik, van aki a bevásárlólistáját alakitgatja fejben vagy egyenesen irásban, mindenki másképp tölti a nemes pillanatokat, csak nem oda koncentrál. Ez közös. Mindenki csak próbál elvonatkoztatni, még a teljesen figyelmen kivül nem hagyható aromák ellenére is, ami ugye kevésbbé enged teljesen elmerülni más dimenziók bugyraiba. Meg egy egy pottyanás hangja visszarángat ugye a valóságba. Úristen, hol vagyok? Na de térjünk vissza arra a pontra amikor elkap az inger. Mert ugye mindenkit elkap egyszer. Na ilyenkor vagy azt kéne csinálni, hogy mindenki elfojtja szépen és akkor nem jön ki semmi nem kivánatos. Semmi olyan amivel embertársai ellen tehet. Vagy pedig gyorsan elvégzi, amilyen gyorsan csak lehet és utána jóóóóól lehúzza, akár kétszer is, hogy biztos legyen, hogy nem látja újra. Merthogy ha nem húzzuk le és felejtjük el rögtön amint kijött a szükséges rossz, mert tetszik/nem tetszik - ha akarjuk, ha nem -, mindenkiben termelődik és olykor kikivánkozik, csak a jobbérzésűek azok nem kenik szét a falon, hogy ettől más rosszul legyen, nos akkor beláthatatlan következményei lehetnek. A leg helyénvalóbb az, ha az ember szépen fogja s eltemeti, mint önmagának egy kis halott változatát, melyet nem érdemes gyászolni, mert amúgy is hasztalan és rossz volt. Azért dobta ki a szervezet - elméletileg önmegtisztulás végett. Na de a lényeg, hogy néha olyan kellemes kiengedni. Elengedni. Aztán felállni s továbbmenni. Az ember kilókkal érezheti könyebbnek magát és tisztábbnak, egészségesebbnek, s mindemellett öröm néha ráeszmélni, hogy nem egyedül mi vagyunk rosszul a falrakent szartól, hanem másnak az orrát is zavarja. S más is normálisnak tartja lehúzni a budit. Ha bajos is ugyan az ilyen izlésegyezések fellelése, azért mégsem teljesen lehetetlen és ez vigasztaló. Sőt. Néha az is kibaszott boldoggá tud tenni ha lemész egy szintre. Ha szándékosan visszafejlődsz cseppet, mintegy próba végett, hogy ne saját szemszögedből szemléld a világot. Teljesen más, újszerű. Nagyon szórakoztató tud lenni. Egyenesen fergeteges néha. Ha teljesen át tudod magad adni a helyzetnek és bele tudod élni magad a szerepedbe. Nem könnyű, de némi erőfeszitést megér. Hmmm. Mostmár igy azt is átlátom (de nem értem), hogy mitől döglik a légy! Az ő lelki világa sem lehet egy egyszerű eset. Hát mára egyelőre ennyi. Én levontam a tanúlságot. Tegyétek ezt ti is gyerekek!

Experiment nr.1

Soha nem csináltam még ilyet. Lehet többé nem is fogok. De most ennek van itt az ideje. Ennek kell történnie. Ha jól sikerül és túlélem, talán megismételem. Ha nem, akkor mindegy. Ha meg csak simán túlélem, akkor azt is el akarom felejteni, hogy egyáltalán ilyesmire vetemedtem. De egyszer élünk. Egy élménynek ez is jó lesz. Önnön testőreimet lefektetve - a józan ész és az itélőképesség védelme alól kibújva -, egyik barátnőm példájára megpróbálom megsétáltatni a tudatalattimat az idegszálakat kócoló glaciális szeptember végi éjszakában. Gumikesztyűt, gumicsizmát fel! - irány a csillogás!
A kacér szűz és a szende kúrva találkoznak. A szűz kacér marad. A szende meg kúrva. Bigott lelkiismerete miatt newton bölcső módjára hajbókol szkeptikusan a szemérem, nemtudván lehántani magáról skizofrén helyzetét: baszunk vagy nem baszunk? Álministráns képében, teljesen meztelenül az alba alatt, szexuális segédeszközként szoritja maga köré cingulumját a kúrva, szent litániáját fülsiketitő nyögésekkel, nyöszörgésekkel lihegve ki torkán, melyen nem a szenteltviz folyik leg gyakrabban lefele. Saját magától megrészegedve, abnormális extázisban összefüggéstelen faszságokat foglal fohászába, s gyónás közben leszopja a metál reverendájában feszittő, grammy dijra jelölt félig hires papot. Fekete humor. A feloldozás aktus után megadva. Mert hát kikötözve hagyni a gyónót nem szabad. Mámoros pillanat. Belép a szűz. Kicsit gyatra szerencsétlen. Még sohasem szopott. Az abszurd művészet templomába lépve megerőszakolva érzi magát a nyelvjárások által - piedesztálon történő cunnilingus. A porond mellett első sorban nyakkendőjét igazitja az izléstelen minőségellenőrző, melynek időmilliomos fia orrát túrkálva mosolyog az ingyen pornó láttán. Hiába - ilyen misét nem minden nap lát az ember. Kilókkal küszködő felesége még mindig a szomszéd kutyájával töltött heves késő éjszakai közösülésre gondol, melyet elutazott férje hiányában a minap engedett meg kiéhezett tulipánjának. Fejében közben Hokuszai polipja súrolta nedvesre csápjaival a kiszáradt energiakört. Ezek se fognak már innen felfelé ivelni, mint a japán ongyilkosságindex.
Kis faszú aranyhal próbál horogra akadni , de halmozottan hátrányos helyzetében, nem sok csalira talál. Nem igaz, hogy nincs ennél jobb. A sértődött gumiabroncs beindulni sem akar, tudván, hogy mindig kérdés marad "hogyan tovább?". Ezt az egészet egyedül, otthon senki ne próbálja. Fekete pillangó szállt a jobb herémre. Megcsapom. Elvétem. A pillangó él, a herém sajog. Ami azt illeti nem megy valami zseniálisan ez az okádás. Talán mert még nem jutottam el az agressziv mimóza és a hisztis kaktusz történetéig. Helyette azt hiszem inkább könyékig a szarban túrok, keresem a kúpot ami a hasmenéssel együtt kitaszajtódott belőlem, s melyet ha nem lelek meg, hogy visszadugjam (Pandóra szelencéje), akkor megállás nélkül fog ömleni a szar. Nyehehe. De amúgy meg, la o adică nem ez volt a cél? A krixkrax? A kipp kopp, ki kopog? - Kurva anyad? A szadomazó személyifelvonó épp gruppenezik és áramszünet hiányában, most csupán mazochista kélyencként öleli körül a frájer utasokat, akik mit sem sejtve a szadista fenyegetettségről, békésen nézegetik magukat a luxuskabin óriástükrében, ellenőrizve hibátlan áutfitjüket a vendégsébementés küszöbátlépése előtti utolsó pár nem megjátszott másodpercében. Mindeközben barátságos körülmények között krumplitpucolok a konyhán anyámmal, ahol a krumplik gravitációt meghazuttoló módon röpködnek ide oda, én meg a hullámokban pofámnak csapódó meleglevegő elől menekülve fejemet kidugom az ablakon, amelyiken keresztül majdnem magával szippant a semmibe a huzat. Rémálom. A soha többet el nem érhető orgazmus hiánya. Marad az onanizálás. Úgyis mindenki ezt csinálja. Egyesek fészbukon, egyesek kevésbbé nyilvánosan. Az emberek ujjazzák magukat és verik azt amijük van, közben scrollozva, lájkolva egymás fétiseit és sheringelve önmagukat, aljzószer gyanánt, vagy azt amitől elmentek, igy segitvén hozzá másokat is a gyorsabb vagy egyenesen az instant elmenéshez. Minél több a lájk annál nagyobb az élvezetfaktor. Egyes kéjeszközök vitákat szitanak, van akinek nem áll fel tőle, van aki egyenesen megtermékenyül egyik másik pószttól. Hiába, szekszuális szokásaink még mindig sötétek, s a tehnika meg cyber lét ellenére a nyitottság még mindig fényévekre lebeg tőlünk valahol a naprendszerben. Tulajdoképpen. A szórakoztatóipari konzulens nyomasztó szájrángása meddőséget okoz. Néhol már nem csak a termékenység kerül veszélybe, de a frigiditás gondolata is megfogan, majd 9 hónap után meg is születik az agyban, mintegy egésségesen kihordva a vizöntő havában beágyazott gondolatot. Hiába - a legránctalanitóbb krém a bőrnek a tudat tisztasága, az információhalmaz propagálásának megakadályozása, a vörös bölcsesség szeretetének megszünése. Karikás szemű önbizalmam epret és diót vásárolt a piacon. Egy kilót kért. Kettő lett belőle. Kifizette. Visszajáró egy gyufa. Mellyel ha teljesen elfogyik, meggyújthatja csontvázát, hogy az emléke is füstbe szálljon. A lemerült mobiltelefon sötét képernyője pimaszul vigyorog vissza képembe, mikor a sötétben tapogatózva megnézném hány óra s magamra csörögni sem tudok mert nem lelem a készüléket s igy GPS hiányában nem tudom beazonositani hol vagyok. Nem azért merültem le, hogy ne tudjanak elérni. A nő agyában lezajló több kötetes kiadvány minden egyes oldala massziv szöveg. Képek nincsenek. Állandó link gyanánt homlokomra tetoválom a legjobb böngésznivalókat, hogy onnan mindenki tudja miért kell egyszer legalább mindannyiónknak kicsit meghalnunk. A felismerés félelmetes: error. A rendszer megsemmisiti önmagát. Csak pár másodperc marad hátra az ökörnyállal dekorált giccses őszi  hangulatfelvételből. Utána kazettacsere. Csak tudnám, hogy miért jó a #$%}^}^{:%^|$|:>_(}|% ? O.B.-t kéne tömjön az ember a szájába minden olyan verbális megnyilvánulás előtt, amely olyan pillanatnyi elmezavar révén jön létre, amikor a meg nem termékenyitett produktiv gyümölcsöző gondolat hiányában, elvetél és a száján át távozik belőle a már terméketlen, fail mondanivaló, melyet orálisan rámenstruál a környezetére, mintegy ellehetetlenitve mások számára a mentális túlélést. Ennek elkerülése végett mindenkinél tömérdek mennyiségű szájbetét kéne legyen, amit mikor érzi, hogy elkezd cseperegni belőle kifele a hülyeség, gyorsan lemélytorkoz, a kis méretű segédeszköz magába szivja a facepalm jellegű információt, s amikor elmúlik a krizis maddzaggal kihúzza, mint egy usb-t, ahogy annak a rendje s módja meg van irva. Sóherebbeknek a márkás O.B. hijján kritikus pillanatokban a szájbetét helyettesithető egy néger fasszal. Habcsók (shopstop). A keleti filozófiában - lófasz. Ebbe ne menjünk bele. http://www.youtube.com/watch?v=bMCXx5k01Tg
Parapparapparammmparaaamm :) Azt hiszem, hogy egyszer.....talán befejezem ezt a pósztot is. De most meghagyom a kisérletet befejezetlennek, és a végeredményt a további fejelmények magasságában fogom napvilágra hozni, vagy elsüllyeszteni a tiltott találmányok tárlata cimű pincehelyiségben. Addigis kellemes emésztést. És bombázzatok még még még ingerekkel, kezdem élvezni végre és reményt látok a kozmikus orgazmus elérésére!

Benyomások

Hmm hmm. mit is fogok én irni ide? Ami még nem hangzott el, s ami még nem unalmas? Vagy jobb ha nem is probalkozom :)) Mert mindenhol ugyanaz van - szinte -, mindenhonnan ugyanaz folyik. Az ember annyira egy kollektiv repetitiv lény. Nem egyszer esett meg, hogy szinte vadidegen emberrel ugyanarra gondoltunk. Csak valamelyik hamarabb mondja ki mint a másik és akkor az egyiknek fáj, hogy nem volt gyorsabb s végülis csak szerencse kérdése, hisz az ötlet az ő fejében is megvolt. Kétszer jártam igy nem sima gondolattal, hanem konkrét kész munkával. Ami egy az egyben. Érdekes volt. Ráeszmélni, hogy még a gondolatunk sem egyedi. Csupán a testünk az, ami a miénk és nem létezik még egy azonos. Csupán nagyon hasonló. De az is hajszálvékony kis egyediség, hisz kinézetre olykor megtévesztésig hasonlit két test is. Pláne ha ikrek. De a testbenlélek kombó az talán már csak egyedi. Lehet mászkál még sok teréz a nagyvilágban, valahol, boldogan vagy boldogtalanul, de azok nem ezek a terézek. Valami biztos különbözik. Remélem...Bár megnézném, megismerném a többi terézt, lássam, hogy megy nekik. Valyon milyenek? Érdekes lehet látni egy alternativ énedet, egy másik tér-idő koordinátában mozogva, ugyanazzal az arccal és mozdulatokkal, ugyanazokkal a hanglejtésekkel, de más ruhában, más társaságban, más úton. Kiváncsi vagyok az alternativ önmagamra. Amúgy meg nemtom, hogy jött ez. Eredetileg semmi köze nincs annak amit irok ahoz amit akartam. De azt sem tudom mit akartam, hogy őszinte legyek.
Csak az motoszkál bennem, hogy mi történik? Kicsit mint egy néző szemlélem az eseményeket. Kicsit csak úgy nézek ki a fejemből. S közben nyilván alakitok mindent, akaratomon kivül. Azzal is alakit az ember ha nem csinál semmit. Azzal is ha létezik már valami alakult. Épp vacilálok, hogy nézzek meg egy filmet amolyan nyugtatólag, vagy füvezzek be hátha kibaszott jó lesz? Vagy tornázzak egy olyan fergetegeset mint a faszom, mert az boldogsághormonokat szabadit fel? Vagy igyam le magam mert az jól bevarázsol? De inni este úgyis fogok. Mán biztossh. Meg azon is filózok, hogy miért filózok? És, hogy nem e kéne aludnom egyet talán? Meg mennék szaunába. Szóval van baj elég. Legyen megint agybutittó zene. Milyen divatos lett mostanában az affektálás, meg a hiszti, meg a különböző nyelvjárások, tájszólások csipetnyi fűszerként való használata. Meg azt is élvezem, ahogy egyes szófordulatok egyik embertől a másikhoz vándorolnak, tök véletlenül persze, s hirtelen woaaaaaaaaaaaaaaaw. Piedesztál. Ja! Meg a a szeizmográf! Mert mindenki olyan kúrva kibaszott érzékeny..Jó lenne letolni egy gyrost. Anyám hiv. Akkor ennek a szabadidőnek is lőttek. Este borzene. Milyen jó lesz. Meghatódás. Anyukám boldog. Végre legalább ő egy kicsit az. Jó érzés. Mintha a gyermekemnek lenne sikerélménye. Olyan furcsa. Gyakran mostanában bizonyos pillanatokban olyan érzés kap el, mintha én lennék az anya s ő a gyermek. Úgy ahogy más esetekben is anyai érzések kapnak el. Amit még sosem éreztem életemben. Januárig ebben az évben. Azóta megesik. Most jobban átérzem azt amikor sirt az anya kolozsváron. Úgy megy a pénz. Mindenre. S nem nagyláb. Nem nagykanál. Csak éppen az alap. Álmodom. Álmodom. Várok. Imádkoznom kéne minden nap. Vagy csak elhinnem, és akkor sikerül is. Igazából ez a nyitja. Mindig minden összejön amint elhiszed, s tiédnek érzed és hiszel benne. Milyen jó lenne ha mindenki meztelen lenne. S mindenki szeretné a másikat, de csak úgy mint egy falka. Nem marnánk egymást fölöslegesen. Mert semmi értelme. Csak az emberek buták. És összefogás helyett szétmarják egymást. Még az is aki azt hiszi, hogy nem. Azt hiszem h ember s ember között nincs kegyelem. Két héten belül hazajön a manóm. Sajnálom érte. Tudom, hogy nem húzza ide se szive se vére. De örülök is önzőn, csak tom, hogy neki nem jó. Ezért részvéttel ünneplek. S közben reménykedem, hogy én is elhagyhatom őt hamarosan. Ha az ember úgy tudna szállni mint a gondolat..Nem kéne többet magyarigazolvánnyal vagy stoppolással baszkódjak. Az a vicces h nem tud meghatni az egész amúgy. Mármint úgy...mindegy. Ha igen igen, ha nem nem, igyis jó úgyis jó. Semmi sem tud különösebben lázba hozni. Amikor ez van akkor általában cinikus tudok lenni. Ez felviszi a humoromat. Lehet mindig közömbös kéne legyek? Sakkor jófej lennék? Csati azt mondta, hogy a humorom olyan, amihez gondolkozni kell. Jó, de nem a butáknak való. Kell hozzá bizonyos mennyiségű és mélységű kultúra, meg asszociációs képesség, meg egyebek. Hát basszák meg! Ha az ember csak a faszságokon tud meg akar röhögni meg szórakozni, s ha az amihez egy kis agykapacitás is kell az mán tré..Na de a "csoki" az mindent megold. Az mindenen segit. Bármi bajod van király lesz minden. Mint egy gombnyomás. Ennek asszem nem fogok a végére jutni. Kérek a bátyámtól egy cigit..

Egy gonosz manó tökönrúgta a szivem

X: "Megjelentél egyik álmomban mint egy fekete kismacska."

Y: "Hát akkor nehéz éjszakád lehetett..sajnálom. Nem akartalak kisérteni álmodban..

X: "Te milyen angyalnak tudnád magad elképzelni?"

Y: "Valami idióta angyalnak, amelyik béna meg szerencsétlen és nem úgy néz ki mint a többi. Valami nem komplett angyalnak. Retardangyal :))) Amelyik el van tévedve."

X: "Nemrég beszéltem egy lánnyal aki azt mondta 10 éves korában paprika akart lenni, szóval te nagyon is nyugtató leírást adtál."

Y: "Régen nagyon zűrös alak voltam.."

X: "Egy nőre hány méter ruhaszekrényt kell számolni?"

Y: "Vegyél nekem egy szekrényt!"

X: "Egyszer bele voltam esve egy lányba..Rég. Azt álmodtan én vagyok a törölközője. Aztán miután ő tussolt bejött a fürdőszobába a nyagyannya tusolni és akkor hirtelen megébredtem. Szexet rég nem álmodtam."

Y: "Este 6 és 8 között nem vagyok elérhető.."

X: "A legdurvább az, hogy pucéron fekszek az ágyon mint Mona Lisa."

Y: "Átmegyek ameddig nem adódik valami jobb."

X: "Akkor mindegy."

Y: "Kezeljük ezt az infót kellő szkepticizmussal."

X: "Kimennèl a temetőbe?"

Y: "Mostmàr benne lennèk mindkettőben."

X: "Hàt ki mondta,hogy indulj vissza azonnal?"

Y: "Hazafelé mindig kiba**** nehéz hazajutni mert ide senki se jön, innen inkább mindneki elmegy..."

X: "Születésünktől fogva gyakoroljuk kicsit mindig a meghalást. Azt hiszem az ember nem is tud róla igazán, de valójában szeret meghalni."

Y: "Ki kéne találni hogy akkor mit is akarok.."

X: "Csak sétálok a szíveken...A kurvaanyámat."

Y: "Ma olyan érzésem volt mintha szerelmes lennék nagyon. Azt fogom érezni amit a gazdák mikor simogatják és ölelik még a kutyájukat miközben viszik elaltatni."

X: "Viselkedj."

Y:  "Nyertél jó? Nyertél! Csak hagyd abba!

X: "Megbántottalak?"

Y:  "Kérlek, ne folytasd."

X:  "Akkor?"

Y:  "De te ezt amúgy élvezed?"

X:  "Én nem tudom mit csinálok."

Y:  "Vettem észre.."

X:  "Nem tudom, ez nekem magas."

Y:  "Az ilyet nem kérjük, de köszi."

X:  "Bazd. Meg."



Haiku. Köszönöm a hozzájárulást.

Ashes

Az unokatestvérem öngyilkos akar lenni. Hogy érezheti magát az az ember aki el akarja dobni magától az életet? Nem csak a rosszat, a jót is? Vagy van olyan pont, amikor már nem létezik jó? Egyáltalán? Semmise? Túl vagyok már pár depresszión életem során, de a legmélyebb mélypontomban sem gondoltam erre. Persze, mindenki eljátszik olykor a halál gondolatával. A sajátjával - értelemszerűen - de nem azzal, hogy önmagad vess véget magadnak. Mindennek. Engem az foglalkoztat, hogy az emberek fejében mi zajlana le halálhiremkor, mit gondolnának rólam, velem kapcsolatban, mit éreznének. Hiányt? Szomorúságot? Lelkifurdalást? Megbánást? Kin mi menne át és hogyan reagálnák le? Látni szeretném az arcokat. Hányan lennének a temetésemen? Ki jönne el akire nem is számitok? És ki nem jönnel el akit szeretnék? Egyáltalán fontos ez? Számit? Akkor már biztos nem. A mostani élő énemnek lehet, hogy számitana. De ebből is melyik részemnek? A lelkemnek? Az egómnak? A gondolatomnak? És egyáltalán hol vagyunk amikor alszunk? Olyankor nem létezik tudat. Alatta vagyunk. Nincs álom se, az a tudatalatti. Amikor a legmélyebben alszunk, olyankor is egy kicsit meghalunk. Hát akkor nem kéne gyászolni minden egyes éjjel, minden éjszaka, amikor lefekszünk és önszántunkból lemondunk az életről, a gondolatról, a tudatról? Önként halunk meg egy pár órára, amikor senki sem tudja, hova távozunk, csak a testünk létezik, melyről nem tudunk, melyet nem kontrolálunk, mely megszünik boldognak vagy bánatosnak lenni, csupán él még, de vegetál, mint a kómában levő ember, amelyik él ugyan de nem él. Mert hát mindenki azt mondja, hogy nem élet az. A tudattalan fekvés, a kommunikáció legkisebb formájára is képtelen levitálás, a csukott szemmel való örök tehetetlenségben való lélegzés. Ha igy vesszük az alvás is ugyanilyen. Csak rövidebb. Sose lehet tudni mennyi ideig tart, de azt tudjuk szabályszerűen, hogy véges. Igy hát nem félünk. Sőt. Várjuk, akarjuk, vágyjuk. Azt hiszem az ember nem is tud róla igazán, de ha cseppet is elkezdene gondolkodni rájönne, hogy valójában szeret meghalni. Aki szeret sokat aludni, az jobban szeret meghalni másnál. Több időre mond le a tudatos létről, a koordinálható, kontrolálható, normálnak elfogadott van-ásról, levésről, élésről. Kikapcsolja magát. Sleep mode, hibernate. A gépeken is be van állitva ez az opció. Akkor tehát születésünktől fogva gyakoroljuk kicsit mindig a meghalást, igy felkészülve az egyszer bekövetkező véglegesre? Akkor hát miért félünk tőle? Vagy miért tartjuk olyan nagy számnak? Vagy miért akkora bűn, ha valaki örökre lefekszik aludni? Vagy ha netán mást altatunk el örökre (ilyen vagy olyan módon)? Ha ez a világ rendje? Én nagyon keveset szoktam aludni. Pedig nagyon szeretek. Akkor ezek szerint én imádok meghalni de ragaszkodom az élethez? Nem. A tudathoz? Amit meg amúgy imádok elhagyni, levetkőzni, felrakni a polcra olykor? A tudat nélkül való nem meghalós létezési formák egyike a részegség és a betépett állapot. Mondjuk ezeknek különböző fokozataik vannak. Nyilván nem a kezdet a lényeg, hanem az alsó határok. A teljes önkivület előtti rövid időtartam, amikor még térben és időben létezel, és még valamit észlelsz a külvilágból, de már nem tudatosan, csak benyomás-álomszerűen. Igen. Ez a másik állapot amire törekszik mindenki. Én is. Ki ritkábban, ki gyakrabban, ki igy, ki úgy. Ez az átmenet élet és halál között, tudat és nem tudat között. Megörökitve mégis olyan szánalmas. Pedig az egyik legjobb tudatállapot. Amikor a minden természetellenes magunkra aggatott felesleges szart lehámozunk, és ott vagyunk teljesen meztelenül a saját magunknak kreált rácsokon túl, a cellán kivül, a kontrolálható, megfelelő, teljesitéskényszeres abszurd normalitáson felül, ahol csak az van ami van és semmi más nincs. És hiába kérdezi bárki is, hogy ez mi ez? Senki sem tudja. Csak van. És kész. És mindenkiben van. Ez a közös tudat? A legyűrt, legyőzött, rossznak számitó de mindenkiből olykor feltörő szabad létforma. De ki is mondta azt, hogy ez rossz? Vagy, hogy jó? Egyáltalán ki a fasz dönti el mindig az egész világ nevében, hogy mi a jó és mi a rossz? Ezt az egyet, sose fogom megérteni. A halál is miért rossz? Annak aki meghalt, annak biztos jó. A tökéletes nyugalomnál és békénél mi lehet a jobb? Amikor senki nem basztat, senki nem vár tőled semmit (azon kivül, hogy nyugodj békében), nem kell megfelelj, nem késel el sehonnan, nem bántasz meg senkit, nem érhet már csalódás, nem tudnak téged megbántani, semmi de semmi nem történhet már azon kivül, hogy fekszel. Egy dolog nem szünik meg soha a világon: a szó. Kibeszélni még halálod után is kibeszélhetnek (tök mindegy a halottakról jót vagy semmit szlogen, egyeseket egyszerüen még ez sem érdekel), csak max téged ez akkor már se nem hat meg, se nem bánt, nem oszt nem szoroz, nem érdekel. Ez a legjobb az egészben azt hiszem. S akkor miért is pánikolunk? Azt hiszem a legokosabb az aki meghal. Annak csak örülni lehet. Nem bánkódni kéne. Egyes helyeken ünneplik a halált, nem gyászolják. Igy hát én azt mondom, hogy mindenki a maga tudása szerint csinálja, úgy ahogy a legjobb neki. És ne mással törődjön. Csak azzal, hogy http://www.youtube.com/watch?v=0UTbrcyA5xo

Nos (nem nős)

Második napja nem létezem. Egyesek úgy élik meg mintha meghaltam volna. Mintha a túlvilágról jelentkeznék. Mindenkinek az első pár másodperc hatalmas sokk és lepereg előttük egy csomó minden. Főleg az, hogy valami hatalmas baj van. Kaptam smst külföldről, emaileket. Telefonhivást. Érdekes. Amig az ember a rendszerben van le van szarva. Amint nincs benne mindenki felocsúdik. Na jó. Ez igy nem teljesen reális. Nem voltam leszarva. Aránylag azok közé az emberek közé tartozom akiktől sokszor függ a hangulat egy társaságban, a jókedv, a rossz is. Illetve tudtam hangulatot kelteni, de rontani is. A 2dimenziós térben ugyanigy. Sok pletyka, pószt, lájk end seer okozója voltam, s főleg mosolyok okozója a felháborittó, erőssen erotikus jellegű pósztyaimmal, vagy olykor a művészi bizbaszaimmal. Viszont! Itt jön a 360 fokos fordulat - az ember a jót mindig alapértelmezettnek veszi. Megszokott. Adott. Nem kell különösebben nagy figyelmet fektetni rája. A rossz viszont....Na az odabasz. A rossz az mindig kiveri a biztositékot - sirás rivás, füstölgő agyak, égnek meredő szemek, nagy teátrális mozdulatok és hangsáv. És akkor most kérdem én: amikor ennyire jó a jó, miért nem becsüljük meg? Vagy miért nem mondjuk ki rá azt, hogy "jó"? Miért kezd rossz szagúvá válni az egész amig a végén ki nem dobjuk, vagy amig kivánszorog magától lehuzódni a budin, s a végén kiderül, hogy há mégiscsak jóu vóut! Meg aztán a másik: mi ez a hiányzós dolog? Mi a picsa az, hogy hiányzik valami? Ami előtte meg értelmetlennek tűnt, meg há' idegesitett isö, meg há' nem jóu semmisemö, oszt most meg dikk má...Csak tán nemö?! Szóval van baj elég. Mindennek ellenére én zseniálisan érzem magam. Túléltem két napot, az elvonási tünetek tegnap elég drasztikusak voltak, rám szóltak, hogy csináljam vissza, mert ezek az elvonási tünetek és nem lesz jóu. Én meg mondtam hogy NEMÖ! Legalább most hirtelen belendül a blogom! Há nem? Amúgy meg ja, van benne valami...apám megkérdezte tőlem ma, hogy "Há mi a baj puncorgó?", én meg mint aki asse tuggya mirő beszééész vissza neki igy "Há semmise. Mér? Kéne legyen?". És olyan kibaszott, szájbakúrt, geci jól esett, hogy apum aszonta, hogy nem az a kérdés, hogy kéne vagy sem, hanem az, hogy miért járkálok olyan halványan a lakásban s miért olyan halk a hangom, s miért vagyok olyan sápadt, s miért festem ki magam annyira mikor elmegyek, s miért bömböl a szobámból az olyan zene amilyet még én se hallgatok csak ritkán, s miért nem szólok itthon senkihez egy szót sem, miért? Mert tudja már az évek során, hogy nekem akkor valami nagy banatom van. De miért nem mondom elö..És olyan jól esett, hogy ez az ember aki már annyi mindenen túl van, már annyi mindent látott, már annyi ránc van a fején, s már annyira nem érdekli sokminden, az én lelki világomra figyel és látja akkor is ha én nem mondok semmit se, hogy baj van apu, hagyjál békén, ne kérdezz csak ölelhetlek egy kicsit? És akkor jön a sirósvillásreggeli :) Apu háttal, még szerencse, hogy főz. Igy nyugottan tudom sirással sózni az omlettemet. És már megint el kell köszönnöm, hisz vár az élet. Hellau

szo szo

az ember mennyire kibaszottul egy tarsas leny... vagy nem is tarsas bazmeg. semmi koze a tarshoz. kommunikalo leny! nem is az hianyzik hogy valaki itt legyen. sot isten ments hogy itt legyen barki is. viszont egy gondolatmegosztas es ra egy valasz reakcio valami kurvara hianyzik. azt hiszem egy lakatlan szigeten az ember nem az unalomba bolondulna bele s nem is a tulelesi lehetetlensegek miatt nem maradna meg, hanem a kommunikacio hianyaba - szerintem a remetek magukban beszelnek, hogy valakivel meg tudjak osztani a gondolataikat es valaszolnak maguknak ra igy a kerdo es a kijelento en is kielegul mert az egyik tanacsot kerhet a masik tanacsot adhat. wow. ez lenne a megvilagosodas? vagy most total hulyesegeket beszelek? vegtere is - mindegy. a lenyeg h le van irva, jo? szerintem!

kéz a kézben

harmadjára kezdem póusztom amiben az eszet ósztom s nemtom mire eljutok a sornak a végére nem e akarom majd újra kitörölni én e. remélem. de hogy mit azt a fene se tuggya. nemtom. nem akarom h ezt itt bárki is elolvassa. de olyan jó irkálni - irogálni, fejből az agyat kikiabálni, abálni, ábelni, a szavakon szökellni, s aszinni, hogy most akkó ettő jobb. hát nem. jobb a faszt. attól még mindenki ugyanolyan paraszt. s aki pofázni szeret az attól még úgyis belepofázik a mibe, s a senkit sem érdeklő vélemény meg tanács attól még elhangzik, körömről a lakk még mindig lepattogzik, feslett erkölcsű ministráns móggyára, mely összetett kézzel küld el az isten faszára. de mi a brandtnak irok én mégis? hol a mozgatórugó, hol a cél, hol az inditék, a bizonyiték? a bizalom hol van? vagy egyáltalán mi az? ki látta? s megy a gépzene, ó jee. agyhalál, a bentlevőt kimosni, eltünni, kidobni, szellőztetés. A romlott szagot friss levegőre váltani. De nehéz is ám a meleg büdöstől megválni, a friss levegő mindig hideg - újjászületés szerű amikor a tüdődbe tódul. S közben szinte még hiányzik a kis kedves megszokott bűz amit már képtelen voltál elviselni, de mégis a tied. Egy kis testszag. Nem egy levendula illat, de belőled árad, te izzadtad s az izzadás jó volt. Csak nem kell hagyni rádszáradni. Na ja. És a folytonos jelenlét. A kúúúúrvára kibaszottul idegesitő jelenlét. Itt van pedig senki se hivta. De végtére is mi a fasz? Hát frájer vagyok én bazmeg, hogy ezt csináltassam magammal. S közben miközben a természetességre vágyom ismét egy hajfestés közeleg. Úgy érzem, hogy óhatatlanul be fog következni. E mámmindegy. El van döntve előre. Ha akarom ha nem. Biztos megvan az oka. Úgy, ahogy annak is, hogy tegnapról mára már nem létezem. Egy kis részemnek vége. De még itt kóricál a spiritusz a levegőben. Körbe-körbe kering, korong, bolyong a bitang. Próbál visszakerülni a gazdatestbe. Csakhogy az makacs ám. Nem akar megint levegőt venni, nem akar pislogni, létezni, seringelni, posztolni, inkább az anonim error occured sirgödrébe vetette magát, mintegy mentesitve magát a világ alól s a világot maga alól. Óóóó, pedig a világ, hogy szeret ám alája kerülni. De ennek vége. Legalábbis per pillanat. Terpillanat. De minek a hőzöngés? Minek az érdeklődés, minek a jelszócsere? Biztos jól van igy ez és biztos minden király. Csak az kár, hogy én nem vágom s nem igy látom. Azon filóuzom, hogy olykor ha valami nem megy, miért kell erőltetni? De amugy meg nemtom semmit. Semmit se tudok. S "cică" összevissza beszélek meg összefüggéstelenül. Hát bazmeg ez van. Járt már igy másis. De hogy ki tudnak az emberek akadni meg befosni bazmeg :)))) Csak úgy ni. Hipp hopp! Ripsz ropsz. Lol.. Trollolllol. Meg ilyen miafasz jellegű shortcut modern onlájn beszólások. Faszom. S a vicces bazmeg h még itt se irhatom ki úgy magamból bazmeg ahogy van mer ha MÉÉÉÉÉÉÉÉGIS valakinek netalántán a szeme elé kerül akkor mi történik? Akkor mi a kurva anyám van? Vagy lesz? Vagy volt? Hja amúgy az este egy olyan szépséges kis dohányárut pöfékeltem el a csodálatos éccakai félhomályban a cuccok tárolására alkalmas helyen: a házban. Olyan szépségesset mint a hétszencség. Phmmmff....Majdnem odaszartam olyan volt. Még cseppet fostam is, hogy nehogymá baj legyen vazze...Mer kell a halálnak már mentő bazmeg. Megint. Meg pláne úgy meghalni, hogy közben verjem a fejemet a falba (tegyük fel, hogy a mentő falába vagy valami, vagy a pokol kapujába), hogy mi az isten faszáér nem tudtam olyan mellett meghalni, aki az utolsó perceimben amikor épp hányom, fosom, fingom, böfögöm, izzadom ki a lelkem s vedlem le magamról a szánalmas hús-vércafat hulláját a megfoghatatlan lényemnek, na ekkor ő teljes tiszta kibaszott szivéből szeret és szorit és csókolja a számat, amelyik többé nem fogja úgy leszopni, hogy belezsibbadjon a foga is, és a kezemet melengeti keblére, a kezet, mely többé nem veri a faszát, s mely többé nem fog idegesittő nedves-kedves sms-eket irogatni a kibaszott paplan alatt éjjel, s a kúrva hajamat simogattya, melyet többé nem fogok felkötni kontyba, és én pedig szerelmesen-idiótán bámulhatok a kibaszott szemeimmel, hogy magammal vigyem a szeretett arc képét a túlvilágra, vagy valami. Miért haljon meg az ember úgy bazmeg, hogy az utolsó pillanatokban arra gondol, hogy baaaazdmeeeeeeeg - de kúúrvára szánalmas egy olyan ember mellett halni meg aki soha nem is ismert, soha nem is fogadott el, soha nem szeretett jobban mint a gyrost amelyiket ha jóra csinál az eladónéni akkor nyilván imádni lehet s meg lehet vele az ember elégedve, viszont az eladónő, a krumpligyártó, a kecsapos cég ebből az imádatból már nem kap semmit, pedig tőlük is függ, rajtuk is áll. A gyros magától nem készül el. Nem önmaga érdeme, hogy olyan jó. Igy a picsa sem magától jó. Hanem attól, hogy a körülötte levő fölöslegesnek tűnő húsdarab (a gazda) az megfelelő érzelmi, értelmi, eddzettségi és tapasztalati háttérrel, meg netán szeretettel rendelkezik ahhoz, hogy a picsa is finom legyen. Na mindegy. Szóval azon filóztam, hogy kibaszottul nagy kretén lennék ha igy halnék meg. És bánnám. És akkor inkább halnék egyedül, valahogy, mintsemhogy olyasvalakire pocsékoljam a halálom intimitását, aki ezt úgysem fogja sem értékelni, sem felnőtt módon kezelni s megérteni, sem a szépséget nem fogja benne látni, s nem rám fog gondolni abban a pillanatban, hogy nekem jó legyen, vagy segitsen, enyhitsen, hanem magára, hogy úúúúúúristen le lesz csukva, tüntetni a nyomokat, menteni a bőrét, majd aztán talán, hogy "bazmeg! hiányozni fog ez a szardarab amelyik itt meghalt". De az sem rólam szól, hanem a másikról. De jó, hogy már megint igy összevissza hablatyolok gagyin bénán, némán. Olyan jó, hogy itten csak irogálni kell s nem megbeszélni, nem rejagálni gyorsan, pontosan, fixen, határidőre, hiba nélkül. Megfelelés bazmeg. Megfelelési kényszer. A faszomat már az egészbe. Mindig minden erről szól. Mindenütt. Nekem legalábbis. Egy ideje. Amióta megszülettem. De most az utóbbi időben már a jóisten megvert az egésszel bazmeg. Ki a szart érdekel??? Sose akartam. S mégis bele tudnak suhintani, ebbe az egész izébe. S közben alszom el a gép előtt, csukódnak szemeim, megy a jó kis gépzene. Aha. És persze biztos vagyok benne, hogy már megint aki nem kéne az ott van. Aki meg itt ott kéne legyen az nincs sehol. Mer mér? Mert igy van, ez van s kész. Én meg itt leájulok a székről. Kb az a fiilingem van, hogy ki van velem baszva. S ki baszott ki velem? A kibaszott esztétikai érzékem. Meg a faszom hatodik érzék, amelyikem nincs. Na mindegy is, ez van - biztos csak korral jár. Az ember, ahogy öregszik butul. Nem - megy el az esze. Nem. Asszem a meghibban a leg megfelelőbb kifejezés. Jim Morrison: I think i'm having a mental breakdown. Korszerű, újszerű, létszerű, népszerű. Parapparapparaaam. Ja. A kocsiban hangos zene szól. Nedvesedik a fül. Csak azt nem értem néha, hogy hol a logika. Igen, nem, igen, nem. Az egyik az kurva, a másik az nem - nézőpont kérdése - a sors néha nem tudja mit akar. Jó, rossz, jó, rossz - feketefehér? Létezik-e szürke? Mijafasz?? Mármint. Már bocs..De miazhogy a kurvajóistenit? Nekem itt senki se mondja, hogy ez igy igaz és fer és helyes. Mertnem. Kurvára nem. S azon gyönyörködöm, hogy már megint annyi mindent elmondtam úgy, hogy közben kúúúúúúrvára lófaszt se mondtam el :)))) Hiába - ebben az egyben tehetséges vagyok. Aki érti az érti, aki nem az nem. Úgyis az se valószinű, hogy olvasva lesz valaha. De amúgy meg le is szarom. Merthogyénilyenleszarósvagyokállitólag :) S mégis megrázott a vérem hirtelenszerű lábközüli áradása, mellyel kapcsolatban némi félelmeim, meg pánikrohamaim s kételyeim voltak, de közben meg azért cseppet szomorúan örülök a hálistenes kis temetésnek, mert ez itt még nem az a pillanat. Amikor. Amikor az ilyen áldott dolgoknak örülni lehet. Úgyhogy. Next please. És közben folytonosan pörög az agy és várom a hireket és mikormilesz, meg menjekmárinnena büdöspicsába, meg a jókurvaanyát mindenkinek, azt. És emellé egymillió hála és csillió köszönet, meg tapsrivalgás és éjjen éjjen. Ennek az egésznek semmi értelme mámmegint de azert ha elbasztam vele ennyi időt akkor mostmár meghagyom a francba bazmeg és leszarom. Mert megtehetem. S látod milyen vagy? Te is leszarod. Éppen ezért irtam le, mert olvasni jó, s úgyis mindegy. Another day in paradise.