Nem ez az első próbálkozásom..Harmadév elején egyetemi feladat volt, hogy mindenki kezdjen bele egy saját blogszerkesztésbe és vezetésbe, de ez a projekt az első bejegyzés után kudarcba fulladt..Valahogy nem stilusom a számitógép előtt ülni és kiirni magamból búm bánatom. Pedig elméletileg a 2 dolog ugyanaz, igy a hatásuk is ugyanaz kéne legyen - leirod, kiirod, kiadod, megnyugszol. De mégis van valami intimitás, valami közelség, valami meghitt családiasság abban, hogy a kis rongyosra lapozott és irt, firkált naplódat a kezedben fogod és reszketve rejted el a párnád alá, ágyad mögé, vagy netán egy lakatos ládikába, melynen kulcsát féltve őrzöd a nyakláncodon medálként, vagy a szemüvegtokodba teszed, hogy ne találjon rá senki. Abban, hogy besuvasztod mindig az éppen használt táskád egyik rejtett zsebébe és akkor kapod elő lejegyezni valamit, amikor csak kedved szottyan..Nem kell mobilinternet hozzá, sem 3 kilós laptop, se mobiltelefon vagy az Iphone rejtett naplóiró szoftwere, nem kell hozzá jel, vagy térerő, csupán egy ceruza vagy pix, karióka is jöhet - a fontosabb részek lehetnek kékek vagy pirosak -, és egy füzet amit ha kinyitsz nem kell órákig görgesd az egeret, hogy megleld hol van az a bizonyos bekezdés - mert kivülről tudod. Ezt a blog szerintem nem adja meg..
Hogy miért irok mégis most egy monitor előtt és miért osztok meg hülye gondolatokat olyan emberekkel akiket lehet ez nem is érdekel? Nem tudom! Lehet csak unom magam..Vagy remélem titkon h valaki elolvassa? De ha jobban belegondolunk ez is fura - miért akarnám, hogy bárki is elolvassa? Elvégre a napló nem arra van..
A napló arra van, hogy olyan dolgokat irj bele amiket senkinek nem mersz elmondani, amik nyomják a lelked és ki kell adnod magadból, hogy ne bolondulj meg. Igen, a naplónak terapeutikus szerepe is van. Főleg az van neki. Szórakozás is lehet, emlékmegőrzés - néha vicces, néha fáj visszaolvasni a régi dolgokat. De semmiképp sem nyilvános.
14 évesen anyám elolvasta a naplómat..A legelsőt. Azt az igazit amibe még őszintén mindent beleirtam. Úgy, ahogy az van. Volt. Nagyon rossz volt.. Mintha a lelkembe fostak volna. Fél évig nem is birtam irni többet a naplómba. Csak úgy tartottam - hisz emlék.. Valahogy az ember ragaszkodik az emlékeihez.. Én legalábbis. Aztán már nem láttam értelmét tovább tartani a naplómat. Irni bele úgyse lettem volna már képes, hogy mások is elolvassák netalán még anyámon kivül, nem akartam. Gyűlöltem minden lapját, minden pacát belőle, minden szamárfülét, igy elégettem.. Azóta nem irtam többé IGAZI naplót... Persze az alkotói ösztön nem hagyott nyugodni, elkezdtem később egy újat - melyet szigorú cenzúrával és megfontolt, kódolt szöveggel, kezdőbetűk nélkül, teljesen nyilvánosság mércéjéhez képzelten irtam, felkészülve bármilyen féle fajta illetéktelen behatolásra, kiváncsi szemekre és érzéketlenségre, mely által bármi számomra fontos kincs, bármi szeretett emlék veszélybe kerülhet. Igy évek óta hazudok. Első sorban önmagamnak. Az is lehet ha 2ö év mulva elolvasom eme új naplóm még emlékezni se fogok azokra a dolgokra amikre csak oly ködösen teszek célzást, mivel semmilyen támpontom nincs, hogy ki kicsoda, mikor miért történt, és az sem biztos, hogy az igazat irtam bele. Fő az elővigyázatosság!
Ami viszont az eféle naplóirástól teljes mértékben távol van az a blog : legtöbb ember azért irja, szerkeszti, csinálja, késziti, hogy azt bárki (lehetőleg minél több ember) elolvassa. Igy tetszetős szövegeket nyomatnak benne, cseles fogalmazások, néhol erőltetett poénkodás, vagy a laza vagyok szétesemség netovábbja, meg a mindentleszarok filing. Bár láttam pár téynleg, irtóra jó blogot - ami nem a szemfényvesztés céljából készült, monduk, hogy művészblogok..Vagy inkább művész emberek blogjai. Egyik közülük pl. az egyik exem blogja..Kva jó - őszinte, aktuális, róla szól és a dolgairól. Imádom. Az ilyen blog viszont már nem igazán napló, hisz a munkásságát, animációit, rajzait az ember nem reklámozza (magának?) a saját naplójában. Szóval az intimitás elég paradoxxá válik a világhálóra való közzététel során - webnapló cimszó alatt.
Na de, hogy már mobiltelefonon is lehet naplót irni az már nekem betett..Jó, az smsek elmentése emlék jellegük meg érzelmi telitettségük miatt még egy dolog. A messenger arhivum "save all messages" szolgáltatása is elég érdekes, esetenként mondjuk meg kell hagyni, hogy jó - fontos üzenetek vagy infók arhiválása végett (nem zsarolási célból). De már ez is egy olyan dolog ami felkerülhetne a minekvan group oldalára a fészbukon.
Egy szó mint száz - nem tudom igazából minek - de most kirpóbálom én is ezt a fajta nyilvános intimkedést, ezt a nyálveregetést és lelki bajok megosztását a hatalmas publikummal (40 néző október óta? :)) ) aztán lám mi lesz belőle. Még a végén teljesen rákattanok - bár kétlem. Azért időnként majd irok esetleges olvasóim számára meg persze, hogy frissitve legyen az oldal (mindenképp!), de azt hiszem egyelőre még mindig a hagyományos napló hive vagyok legbelül.
Ja s ha már itt tartunk - az elején emlitettem, hogy a diplomamunkám is egy napló -, na ezt kibővitve a lényeg az, hogy benne minden féle fajta naplóirási lehetőség ötvöződik, mivel egy smsekből, messenger beszélgetésekből, emailekből, jegyzetekből és saját rajzokból összeállitott valami, aminek a 116 oldalán keresztül a világ a téma. Hogy az enyém vagy a más világa az már lényegtelen, a fő, hogy őszinte voltam benne és, hogy jobban szeretem azt ölelgetni, táskámbatenni vagy lapozni, mint a képernyőre tapadni, jojózó véreres szemekkel keresni a legújabb olvasók opciót vagy a háttereket cserélgetni valami kevésbbé giccsesre az oldalam szerkesztő ablakában.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu