Lelkizés

pocsék pillanat után jön egy mégpocsékabb. utána egy jó. vonzás nincs taszítás nélkül. és taszítás sincs vonzás nélkül. a kettő: egy. fény nélkül nincs árnyék. a fény mellé kell az árnyék, különben az általános ragyogás mindenkit megvakít. a jó mellett szükség van a rosszra, mert nélküle a "jóság" megszűnik létezni, hisz nincs semmi, amihez képest "jók" tudnánk lenni. elmúlt. elmúlik. végül minden elmúlik. kicsit rossz most, de elmúlik. és a nagyon rossz is elmúlik. és a nagyon jó is elmúlik. most épp megvagyok. tegnap túlcsordult bennem meg nem bennem egy két dolog. volt ami elkeseritett, volt ami meghatott, jól esett, hogy van akire számithatok. először anyumék levele tett próbára. "boldog névnapot, legyen ez a legboldogabb napod". nekem névnapom??? nekem??? 21 éve először eszembe sem jutott. szeretnek otthon még mindig. ez fura. pedig annyiszor annyira kifejezték már, hogy egy szar alak vagyok. batyam levele kiverte a biztositekot. először az életben személyre szóló levél. tőle. nekem. csak nekem. semmi FFW: semmi g.m. semmi továbitás, körüzenet, univerzális igazság. Sem egésségügyi reklám, vagy hasonló. Névnapi köszöntő ez is. Tőle. Akinek soha az ilyesmi nem jut eszébe. nem az a nagy szüli-, meg névnapolós tipus. Olyan emberien irt és hiányolóan, hogy felsirtam, mint éjjel a csecseő, ha megérzi felriadva gügye kis álmából, hogy nincs mellette az anyja, s nem öleli körbe a meleg finom csecs.

elmúlt. visszatuszkoltam. nem tudom miért. méltóság? engem sirni ne lassanak.. pedig emberi dolog. nem is értem. igazából őszintén nem szégyenlem. csak ez a hüje világ. az ember elszokik a leg alapvetőbben legőszintébben emberi dolgoktól: öröm, mosoly, sirás, bánat, érzelem kinyilvánitás. a legtöbb cselekedetünk és reakciónk szürve van. csalás és ámitás. eszembe jutott erről egy kinaiakkal végzett teszt. illetve sok féle néppel végzett. ferfiak és nők kellett filmeket nézzenek végig, melyek érzelmeket váltanak ki az emberből. a kutatás lényege az volt, hogy hol, mely kultúrában mennyire vannak megszoritások és falak, ketrecek ami az érzelmi megnyilvánulást illeti. a kinaiak nem sirtak a szomorú tragikus drámai részeknél sem. se nők se férfiak. az európaiak inkább. bár a férfiak pl nálunk is kevésbbé. na mindegy. részeletire már nem emléxem, úgyhogy igy lényegtelen.

aztán később olyannyira általánossá vált bennem a zűrzavar meg a káosz és a kétségbeesés, és magába keritett egy olyan mélységes depresszió, hogy bármi kivátó okká változhatott egy alapos brünnyögésre, bömbölésre, bőgésre, sirásra, zokogásra és rivásra. ez a végső kiváltó ok egy már többször emlegetett jóbarátom telefonhivása volt, ami már pusztán a tény, hogy engem felhiv valaki külföldről este, későn, drágán, miközben épp szórakoznia kellene a barátaival és jóléreznie magát, nem pedig az én érzelmi világommal vesződnie, annyira meghatott, hogy meg mielőtt bele tudtam volna szólni a telefonba egy ép szót- elbőgtem magam. na szóval azt hiszem nagyon érzelgőssé tesz ez a távollét. meghatódom, honvágyam van, hiányzik a román beszéd és a maghéj az utcákról, a kis nyomor hangulat. bár nem cserélném le az itteni eseményeket az otthoni punnyadásra, de azért van egy kis fosság ebben a helyzetben. miért nem lehet vegyiteni a 2t? most olyan a hangulatom, meg az állapotom, hogy igazából már nem tudom hova akartam kilyukadni ezzel a bejegyzéssel és azt hiszem a mondataimat már nem is én irányitom - csak jönnek jönnek kifelé a szavak és tornyosulnak egy nagy halmazban, aminek ez a blogbejegyzés egy formát ad. "bugyit húzok" a szavaimra (ahogy egy régi valaki mondta egyszer meg kétszer meg többször is mert ez volt a szavajárása, hisz tördelő, én meg vicces, hogy nemsokára én is az leszek..sors iróniája. meg még kitudja mi mennyi minden leszek amik régi emberek voltak az életemben és most kicsit vicces meg majd az lesz, mert miközben az leszek ami nem akarok és amik ők voltak de közben már abbahagyták és amikor még nem hagyták abba úgy láttam milyen fasza és én is az akartam lenni, arra fogok gondolni, hogy "elértem" azt amit ők, csak sokkal hamarabb vagy sokkal másképpenebben, vagy akárhogy de elértem és most furcsa mert én is meg akarok szabadulni mint, ahogy akkor ők akartak. de itt még nem tartunk).

szóval közben érkeznek az alapanyagok is az esti nagy dinomdánomhoz, a hullajó hosteltalálkozós tulajdonosok bulijára akik majd jól szórakoznak miközben eszik majd amit én megpucoltam és felapritottam, az egyiptomi csávó meg majd megfőzte, és valószinüleg ő ott is lesz a találkozón, de én nem, mert ádámmal találkoznék - csak hát ezt sem tudom, hogyan, mert 6kor taliznék vele, mert úgy volt, hogy hamar befejezzük, de addig mind vásároltak, hogy még el sem kezdtük és ig ynehéz lesz befejezni, szóval a fasz kiwan már megint az egésszel. de pedig várom, hogy kezdjük már, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogjuk sose befejezni és akkor megint lófasz a seggembe és az én programomnak lőttek. de mindegy. ez is kell, hogy az ember értéleni tudja azt amikor a joisten tudja csak mi van és az jó. feltéve h van még ilyen egyáltalán a világon. mittudomén már, csak éljem túl ezt az egész históriát, mert már én magam sem értem h mit csinálok.

mellesleg jó volt az esti divatbemutató. harcsa veronika éneklésével és jazzzongora kisérettel.

többet nem fogok mondani, igyis biztos már halálra unja mindenki a szar bejegyzéseimet, nem akarnék a világért sem időrabló lenni - vagy ha igen, azt nem igy csinálnám, hanem gépfegyverrel és láncokkal. bezárnám az időt egy sötét kis kamrába és kinoznám azzal, hogy mindig másképp ütöm el. meg kihasználnám. és nem engedném, hogy elröpüljön, meg elszaladjon. de nem hagynám lazsálni, csak úgy vánszorogni sem. az idő álljon mindig a rendelkezésemre! :P

na. álmodik a nyomor.

csók.

bár utól tudnám érni önmagam.s bár haladnának a dolgaim. tudom h haladnak, csak annyira lassan és látványtalanul, feltünésmentesen, hogy senki se mondaná meg, h haladok előre. pedig de. csak nem pikk pakk. nem minden olyan mint a japán gyorsvonat...

elköszönük most.

de még előtte a nap idézete:

Bárhová mész, mindenhol rosszat kell majd csinálnod. Ez az élet alapvető feltétele: erőszakot tenni a személyiségeden. Előbb-utóbb minden teremtmény erre a sorsra jut. Ez a végső árnyék, a teremtés kudarca. Ez az átok, ami rajtunk ül, ami táplál minden életet. Mindenhol a világegyetemben.
	Philip Kindred Dick